Virtuális asszisztens képzés

Rólunk

Bemutatkozás

 

Személyiségemből adódóan imádom az új kihívásokat, új ismeretek elsajátítását, és lételemem, hogy mindig valami kalandot is felfedezzek a munkámban. Így életem során rengeteg munkakörben megálltam már a helyemet és elképesztően sok újdonsággal találkoztam, és vállalkozóként is ez a szemlélet vezet.

Emellett hozzászoktam már, hogy egyszerre végzek sokrétű és változatos feladatokat, és egyszerre helyt álljak több munkakörben is: már az egyetem mellett is két munkahelyen dolgoztam, illetve ezek mellett párhuzamosan még két OKJ-s képzést is végeztem. Természetesen mindkettőt kitűnő eredménnyel, miközben az egyetemen öt egész fölötti maradt a kreditindexem. Így az egyetemről (kommunikációs szakemberként) kikerülve már rendelkeztem ingatlan értékbecslői és értékesítői, illetve német nyelvű idegenvezetői képzettségem mellett rengeteg munkatapasztalattal is. Ez a fajta sokoldalúság végigkísérte az egész pályámat: szinte mindig végeztem munka mellett valamilyen plusz feladatot, esetleg továbbképzésekre jártam, tanultam. Így az elmúlt évek során sikerült több területet is alaposan megismernem. De természetesen nehéz út vezetett idáig, hosszú évek szorgos munkájával gyűjtöttem össze ezeket a tapasztalatokat - először alkalmazottként, majd vállalkozóként.

Éppen ezért téged is a fejlődés útján szeretnélek vezetni: legyél még jobb, még ügyesebb, még kitartóbb - és ezáltal természetesen még sikeresebb. Megmutatom neked az elakadásokat, a problémákat, a legnehezebb feladatokat is, majd térképet adok a kezedbe: hogyan léphetsz ezeken túl, hogyan építheted a vállalkozásodat ezek tükrében, hogyan győzheted le ezeket az akadályokat. Egy jó tanár nem kiveszi a kezedből a feladatot és megoldja helyetted, hanem megmutatja, hogyan old meg te magad a problémát. Erre építem a képzésemet, a tanácsadásaimat és a mentorprogramomat is.

Voltam már titkárnő, ügyvezetői asszisztens, végeztem adminisztrációs feladatokat, voltam már diszpécser és kapcsolattartó, de dolgoztam PR, marketing és közösségi média koordinátori, majd menedzseri pozícióban is igen sokáig. Ezt követően a feladataim közé tartozott egy wordpress oldal kezelése, fejlesztésben való részvétel és tartalomkészítés, woocommerce rendelések kezelése, iktatása és összegzése, illetve ügyfélszolgálati e-mailek és telefonok kezelése, megválaszolása. Ezeken túl pedig gyakorlatot szereztem már grafikusi munkákban, sales és ingatlanközvetítői feladatokban is.

Több mint egy éve már, hogy virtuális asszisztensént, vagyis online vállalkozástámogatóként keresem a kenyerem a Virtuális asszisztensed alapítójaként: ügyfélköröm megnövekedésének és szakmai sikereimnek köszönhetően a vállalkozásom pár hónap után kiszervezett munkákra épült már, és készen állok arra is, hogy a szakma következő generációját oktassam korábbi tanulmányaim, munkatapasztalataim és vállalkozói, online vállalkozástámogatói ismereteim birtokában  - így lehetek én a te ideális virtuális asszisztensi oktatód, mentorod, tanácsadód egy személyben.


 

Virtuális asszisztens oktatás

Felnőttképzői nyilvántartási számom: B/2021/002524